A technológia mint kulcskérdés

Energiahatékonyság

Megújuló energia alapú gazdaságot csak úgy lehet felépíteni, ha az energiafogyasztást jelentős mértékben visszaszorítjuk. Az energiahatékonyság javítását célzó szakpolitikák rendre elmaradnak az elméleti lehetőségektől, de még az észszerűségtől is.

A német energiafordulat kapcsán az emberek jellemzően csak az atom- és szénenergia megújuló energiaforrásokkal való kiváltására gondolnak – de megújulókra épülő jövő csak az energiafogyasztás jelentős csökkentésével érhető el.

Amint a „Factor Four” szerzői 20 évvel ezelőtt rámutattak, az alacsonyabb fogyasztás nem jár alacsonyabb életszínvonallal – éppen ellenkezőleg, fosszilis energiafogyasztásunk hátrányosan hat egészségünkre, és hozzájárul a civilizációnk puszta létét fenyegető éghajlatváltozáshoz. Az atomenergia fogyasztásával ráadásul „atomhulladék-telepeket” hozunk létre, amelyek évezredeken át veszélyt jelentenek a jövő generációkra.

Az elmúlt két évtizedben a gazdasági növekedés a legtöbb iparosodott államban meghaladta az energiafogyasztás és az üvegházgáz-kibocsátás növekedését. A becslések szerint az energetikai hatékonyság – az egységnyi energiafogyasztásra jutó gazdasági eredmény – 1990 és 2015 között 59%-kal növekedett.

Az energiafelhasználás érzékelése

Az embereknek nem energiára, hanem energia nyújtotta szolgáltatásokra van szükségük – mindarra, ami az energiát hasznosítja. Másképpen kifejezve nem sok liter benzinre vágyunk, hanem mobilitásra; nem áramra és olajra, hanem élelmiszerhűtésre és jól megvilágított, kényelmes otthonra. Az elmúlt évtizedben számítógépeink és mobileszközeink teljesítménye jelentős mértékben nőtt, míg áramigényük egyre csökken. Ilyen előrelépés számos területen lehetséges. Épületeinkben például nemcsak nagy energiaigényű légkondicionáló- és fűtőrendszerekkel teremthetünk komfortos beltéri klímát, hanem megfelelően szűrt levegővel és alacsony szén-dioxid koncentrációval is. A jövő épületei tehát a maiaknál még nagyobb kényelmet fognak nyújtani, pedig kevesebb energiát fogyasztanak majd.

Ami azonban az energiahatékonyságot illeti, érdekes akadályba ütközünk: az információhiányba. A közgazdászok, akik szerint a piac mindent a leghatékonyabban old meg, feltételezik, hogy a piac valamennyi szereplője ugyanannyi, elégséges információval rendelkezik – és így azt is, hogy már minden megtérülő energiahatékonysági intézkedésre sor került.

Valójában a legtöbb fogyasztó tudja ugyan, mekkora a havi energiaszámlája, arról talán nincs is fogalma, mennyi kilowattóra áramot fogyaszt, és nem szokása felmérni az egyes készülékek éves költségét energiafogyasztást tekintve. Ilyen információk nélkül azonban lehetetlen felmérni az energiahatékonysági beruházások megtérülését. Így még ha el is hisszük, hogy a piac a legjobb megoldásokat nyújtja, a kormánynak akkor is gondoskodnia kell a lakosság megfelelő tájékoztatásáról.

Tájékoztatás

A készenléti energiafogyasztás példája különösen jól példázza ezt. A legtöbb fogyasztó nem tudja, de a háztartási készülékek – a kávéfőzőktől a kenyérpirítókon és a játékkonzolokon át a számítógépekig – még „kikapcsolt” állapotban is fogyasztanak energiát. Friss becslések szerint ez a „készenléti fogyasztás” egy átlagos európai háztartás átlagos áramfogyasztásának hat százalékát teszi ki. A fogyasztók nincsenek mindig tisztában azzal, hogy egy olcsó készülék éves energiaköltsége meghaladhatja a vételárát is.

A piac szereplőinek kormányzati tájékoztatására remek példa az Európai Unió környezetbarát tervezésről („ökodizájnról”) szóló irányelve. Az irányelv célja az, hogy a termékeket egész életciklusukra nézve fenntarthatóbbá tegye (nem csak energiafogyasztás terén), amit részben a fogyasztókat tájékoztató címkékkel és a terméktervezés szigorúbb energiahatékonysági szabványaival ér el. Ez a jogszabály saját fejezetet is kapott; lásd „A környezetbarát tervezésről szóló irányelv” című fejezetet.

Az Európai Unió (EU) azon is dolgozik, hogy csökkentse az épületek energiafogyasztását. Németország ezen a téren is élen jár: 2002-ben elfogadta az energiatakarékossági rendeletet, amelyet 2009-ben és 2014-ben tovább szigorítottak. Már egyes, az 1990-es években épült lakóházakon is láthatjuk a jövő követelményeit: passzívházak, amelyek napelemes tetőrendszerek telepítésével „energia-pozitív” házakká válnak. Az EU előírja, hogy 2020-tól minden új építésű lakóépületnek „közel nulla energiaigényűnek” kell lennie, mintegy a német passzívházakhoz igazítva az európai szabványt.

Ezek az új jogszabályok ugyan nagyon hasznosak az új építésű házaknál, Németországnak azonban a meglévő épületek helyzetével is foglalkoznia kell. Az ország felújítási rátája, az évente felújított épületek aránya túl alacsony, egy százalék körül mozog; ezt az értéket meg kell kétszerezni. A felújítások ráadásul gyakran nem elég átfogóak. Gyakran nem használnak elég szigetelést, és a használt épületgépészeti technológiák nem felelnek meg a negyven év múlva várható előírásoknak.

Ezek a témák saját fejezetet is kaptak, lásd: az „Energiatakarékossági rendelet (EnEV)” című fejezetet. Németország 2015-ben nem haladt a menetrend szerint a 2020-ra kitűzött energiahatékonysági céljai felé, mert nem csökkent eléggé a primer energiafogyasztás, részben a rekordmagasságú energiaexport miatt.

A hatékonyság fokozása

Egy másik terület, ahol bőven van még hova fejlődni, az energiahatékonyság. Több tanulmány kimutatta, hogy az iparban használt elektromos motorok éves energiafogyasztását 2020-ra körülbelül 30 TWh-val lehetne csökkenteni – ami több központi erőművet is fölöslegessé tenne. Hasonló megtakarítási potenciált jelenthet a hatékony világítási rendszerek használata, és a rossz hatásfokú elektromos fűtőrendszerek lecserélése hatékonyabb rendszerekre.

Németország azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy energiafogyasztását 2020-ra 10%-kal csökkenti, 2050-re pedig 25%-kal. Azonban 22015-ben nem haladt a menetrend szerint a 2020-ra kitűzött energiahatékonysági céljai felé.

Sajnos az energiahatékonyság népszerűsítéséért nem tesznek megfelelő lépéseket. Az EU ugyan kötelező célokat ír elő a szén-dioxid kibocsátás (az 1990-es szinthez képesti 20%-os csökkentés) és a megújulók terén (20%-os arány 2020-ra), az energiahatékonysági cél (a primer energiafogyasztás 20%-os csökkentése 2020-ra) nem kötelező érvényű. 2030-ra kötelező 40%-kal csökkenteni az üvegházgáz-kibocsátást. A 2030-as megújuló energia cél 27%, de csak az EU egészére nézve kötelező – nincsenek az egyes tagállamokra vonatkozó célok. Az energiahatékonysági cél szintén 27%, de nem kötelező.

A német kormány 2014 végére felismerte, hogy szakpolitikai lépésekre van szükség, ez vezetett a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervhez 2014 decemberében. Ez a csomag több tucat energiahatékonysági eszközt tartalmaz, beleértve az energiahatékonyság finanszírozásának, az energiahatékonysági közbeszerzések programjának és a vállalati és lakossági tájékoztatás és auditok minőségének javítását. A csomag megvalósítása még zajlik, de az egyik fontos elemét, az épületfelújításokra vonatkozó adókedvezmény-programot leszavazták az egyik német állam erős ellenkezése miatt.

Ha energiafogyasztásunk a jelenlegi szinten marad, nem leszünk képesek 100%-ban megújuló energiaforrásokból kielégíteni a szükségleteinket. Az energiahatékonyság nem részletkérdés – elkerülhetetlen az Energiewende sikeréhez.