Szakpolitikák a tiszta energiáért

Kibocsátáskereskedelem

Egy kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) hosszú távon határt szab a károsanyag-kibocsátásoknak. Ez a szakpolitika az EU fő eszköze az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésére az iparban, az energiaszektorban és újabban a repülési szektorban is. Az EU ETS-ét azonban sok kritika érte, amiért nem elég ambiciózus, és túl sok kiskaput tartalmaz – ami nem meglepő, hiszen a szakpolitika megalkotóinak engedményeket kellett tenniük az erős villamosenergia-ágazati és ipari lobbik felé, hogy egyáltalán életbe léphessen a rendszer. Az engedmények közé tartoznak az ellentételező mechanizmusok, a visszafogott célok, és a gazdasági hullámvölgyekhez való igazodás hiánya.

Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere

Az EU fő klímavédelmi eszköze az ipari és energetikai szektor vonatkozásában a Kibocsátáskereskedelmi Rendszer (EU-ETS), ez alá tartozik az Európai Unió üvegházgáz-kibocsátásának nagyjából a fele. A rendszer átfogó célja, hogy korlátot szabjon a különböző ágazatok kibocsátásainak. A kibocsátható szén-dioxid mennyiségét évről évre csökkentik, és a vállalatokat arra kötelezik, hogy kibocsátásaikat energiahatékonysági intézkedésekkel csökkentsék vagy vásároljanak szén-dioxid kibocsátási egységeket (kvótákat) más kibocsátóktól.

Ez a rendszer tehát árcédulát tesz a szén-dioxid kibocsátásra. A kibocsátáskereskedelem támogatói rámutatnak, hogy mindig a legolcsóbb megoldás valósul meg. Egy közműszolgáltató számára például olcsó lehet leállítani egy nagyon régi szénerőművet, és a kieső kapacitás pótlását földgázzal vagy megújulókkal pótolni. Ennek eredményeképpen a közműcég nem fog annyi szén-dioxidot kibocsátani, amennyi kvótával rendelkezik, így eladhatja a fel nem használt kibocsátási egységeit egy másik közműszolgáltatónak, amelyik üzemeltet egy viszonylag új szénerőművet, de kénytelen valamennyi kvótát vásárolni.

Abszolút plafon, de döcögős kezdés és hibás kialakítás

Az EU Kibocsátáskereskedelmi Rendszere azonban döcögősen indult. A 2005-ben tesztüzemben beindított programot a 2009–2010-es időszakban átfogóan felülvizsgálták. A szén-dioxid kibocsátási egységek ára alacsony maradt, így pénzügyileg nem igazán ösztönözte semmi a cégeket, hogy szénről alacsony kibocsátású tüzelőanyagra váltsanak. A rendszer ugyanakkor meghatározza a kibocsátások maximumát, ezért Németország atomkivonása nem fog nagyobb kibocsátáshoz vezetni. Az ETS korlátozza az energiaipar kibocsátásait is, így Németország szén-dioxid kibocsátása atomenergia nélkül sem emelkedhet az adott szint fölé. (Lásd a „Kérdések és válaszok” című 6. részt.)

A rendszer sikerét számos kialakítási hiba hátráltatta. A tesztidőszak 2005-ös kezdetén bőkezűen osztogatták a kvótákat ingyen a főbb károsanyag-kibocsátóknak. Az energiaárak azonban ennek ellenére is emelkedtek, mivel a vállalatok ráterhelték fogyasztóikra az ingyen megkapott kibocsátási egységek értékét. 2013 óta nem osztanak ingyen kvótákat, hanem mindent árverés útján értékesítenek az energiaszektorban; a legfőbb szén-dioxid kibocsátóknak végre fizetniük kell a kibocsátott szén-dioxid teljes mennyiségéért.

A 2008-as gazdasági válság és több más, részben ismeretlen tényezők miatt még mindig túl sok kibocsátási egység piacon van. Az EU már 2014-ben elérte 2020-ra kitűzött célját az európai kereskedelmi rendszerrel, ami jó hírnek hangzik, de valójában azt mutatja, mennyire képtelen volt a rendszer reagálni a megújulók sikerére és a gazdasági hanyatlásra. Ennek eredményeként a szén-dioxid kvóták ára várhatóan nem fog a jelenlegi öt euró körüli szintről a 2005-ben előrejelzett 30–50 euróra emelkedni. 2014-ben elfogadták a kvótaértékesítés elhalasztását, kilencszázmillió kibocsátási egység árverését a 2019–2020-as időszakra tolták, hogy stabilizálják a jelenlegi kvótaárakat. 2019-ben csökkenteni fogják az elárverezett kibocsátási egységek mennyiségét, ha többlet van a kínálati oldalon (piaci stabilizációs tartalék).

Az ellentételező mechanizmusok szerepe továbbra is komoly probléma. Ezek lehetővé teszik, hogy az európai vállalatok ne otthon, hanem fejlődő országokban csökkentsék kibocsátásaikat a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) keretében. Sajnos az előírás, hogy az ellentételezés „összeadódó” legyen (vagyis a projekt amúgy sem a meglévő környezetvédelmi törvényeknek való megfelelés céljából jött volna létre), megakadályozhatja a környezetvédelmi szabályozások szigorítását; hiszen a szigorúbb szabályokat felülmúló kibocsátáscsökkentés nagyobb erőfeszítést igényelne, és akkor a CDM-nek még messzebbre kell mennie. Tehát a feltételezés, hogy egy projekt hozzáadódó előnnyel járjon, akaratlanul is azt ösztönözheti, hogy a többi szabályozás laza maradjon. Ezért lépéseket kell tenni annak biztosítására, hogy az ellentételező mechanizmusok ne akadályozzák a szigorúbb környezetvédelmi szabályozást.

Az ellentételezés kritikusai felvetik a kérdést, hogy vajon a fejlett országok túl sokat „kiszerveznek-e” kibocsátáscsökkentési felelősségükből a fejlődő világba, ezáltal elkerülve a strukturális változásokat saját gazdaságukban.

Kibocsátáskereskedelem és átvételi ár

A kibocsátáskereskedelem és a kötelező átvételi ár egyesek szerint ütközik (lásd a 3. rész „Megújuló energia törvény, kötelező átvételi árak és árverések” című fejezetét).Míg a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) a hagyományos energiaszektor kibocsátásainak csökkentését célozza, a kötelező átvételi áras rendszer a megújulókra irányuló beruházásokat támogatja. Egyes elemzők szerint ha az üvegházgáz-kibocsátás csökkentése az egyetlen cél, azt az ETS képes a leghatékonyabban elérni, mert a piaci szereplők a kibocsátáscsökkentés legolcsóbb módját választanák; szerintük a megújuló energia egyes típusai csak az átvételi árak miatt térülnek meg gazdaságilag.

A megújuló villamos energia Németországban elsősorban a gázturbinákat és a kőszén-erőművekből származó áramot váltja ki, így drasztikusan csökkenti a szén-dioxid kibocsátást. Ahelyett, hogy a kötelező átvételi árat és a kibocsátáskereskedelmet versenytársakként kezelnék, a németek megértik, hogy a kötelező átvételi tarifa segítségével gyorsabban csökkenthető a szén-dioxid kibocsátás felső határa a kibocsátáskereskedelemben, mint a tarifarendszer nélkül.

A 2009-es viták során Németország vezető gazdasági kutatóintézete, a DIW „Mindkettő kell nekünk," című kiadványában határozottan állást foglalt mindkét eszköz mellett. Az írás azzal érvelt, hogy ha a megújuló energia képes gyorsabban csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, mint a kibocsátáskereskedelem, akkor a kézenfekvő lépés a kibocsátáskereskedelmi célok lejjebbvitele lenne, nem a kötelező átvételi árak megszüntetése.

A valóságban, ahogyan a német szénenergia-kereslet 2011–2013-as megugrása is mutatja, szükség van mind a megújuló energiára, mind a kibocsátáskereskedelemre. A kibocsátási egységek magasabb ára ösztönözte volna a szénről a földgázra való átállást az energiaiparban.

Nemzetközi kibocsátáskereskedelem

A kibocsátáskereskedelem Európán kívül még jobban küszködött mostanáig. Ez a szakpolitikai eszköz azonban valószínűleg nem csak az EU-ban, de világszerte fellendül majd. Kalifornia állam saját kibocsátáskorlátozási és kibocsátáskereskedelemi programot indított 2013-ban, és az uniósnál magasabb áron értékesíti a kibocsátási egységeket. Ezt kiegészíti az Egyesült Államok keleti partjain működő önkéntes kibocsátáskereskedelmi platform (RGGI). Kína a közelmúltban indított hét tartományban kibocsátáskereskedelmi tesztprogramot.

Végül érdemes megemlíteni, hogy Németország azon kevés ország egyike, amelyek nemcsak elérték a Kiotói Egyezményben foglalt céljaikat, hanem messze túl is szárnyalták azokat. A németek célja viszonylag ambiciózusnak tűnt, 21%-os csökkentést vállaltak az 1990-es szinthez képest 2012 végére (az Egyesült Királyság célja 12,5% volt, Franciaországé 0%), de ebből 10% a volt Kelet-Németország sajátos helyzetéből adódott, amelynek düledező iparát az 1990-es években leállították vagy átalakították. Németország azonban jóval meghaladta a célt, 2012 végére 24,7%-kal csökkentette károsanyag-kibocsátását. 2014 végére a csökkentés elérte a 27%-ot.

Németország azonban nem halad menetrend szerint az önként vállalt 40%-os kibocsátáscsökkentési cél 2020-as elérése felé. További politikai lépésekre van szükség. A német kormány 2014 decemberében elfogadta a Klímavédelmi Cselekvési Program 2020-at, hogy előrelendítse a kibocsátáscél elérését, és a kormány azóta is tárgyal a régi szénerőművek kibocsátásainak korlátozásáról. Jelenleg készítik elő a Klímavédelmi Cselekvési Program 2050-et.