Szakpolitikák a tiszta energiáért

Környezetvédelmi adók

A rosszat kell megadóztatni, nem a jót – ahogyan a szlogen is mondja, a környezetvédelmi adópolitika a környezetkárosító tevékenységeket (például a fosszilis üzemanyagok fogyasztását) adóztatja meg. A környezetvédelmi adó bevételsemleges, mivel az adóbevételt a társadalom által jónak tartott dolgok költségének csökkentésére lehet fordítani (például Németországban a munkáét, amikor a bevételt a jövedelem járulékterheinek kiváltására használják). Ezt a politikát nagy sikerrel vezették be Németországban, és 250 000 munkahelyet teremtett, miközben csökkentette az üzemanyag-fogyasztást és nemzetközi szinten versenyképesebbé tette a német munkaerőt.

Németországban 1951 óta van kőolajadó, amit 2006 óta energiaadónak hívnak. 2007-ben (amikor utoljára emelték) például egy liter benzin után 65,45 cent energiaadót kellett fizetni. A német kőolajadó tehát önmagában körülbelül annyiba kerül, mint maga a benzin az Egyesült Államokban, és ehhez még a forgalmi adó is hozzáadódik!

A korábbi kőolajadóval ellentétben a környezetvédelmi adó bevételsemleges, vagyis máshonnan származó adóbevételt vált ki. Németország „ökoadója” esetében a bevétel egy része a megújulók finanszírozására elkülönített költségvetésbe került, de a nagy részét a bérek járulékterheinek csökkentésére fordították, mert a kormány úgy vélte, hogy a német vállalkozások legfőbb problémája a német munkaerő magas költsége volt. A környezetvédelmi adót 1999 és 2003 között vezette be a szociáldemokrata-zöld koalíció, évente emelkedő mértékben. Az adó nem csak a járművek üzemanyagát (a benzint és a dízelt) sújtotta, hanem a fűtőolajat és az áramtermelésre használt fosszilis energiahordozókat (a földgázt, a szenet, az olajat és a propángázt) is.

A rosszat kell megadóztatni, nem a jót

A németek eleinte furcsállották az ötletet, hogy a benzinkúton fizetett adót az alkalmazottak nyugdíjjárulékaira fordítják, de éppen ez teszi különlegessé a bevételsemleges ökoadót. A mögöttes gondolat az, hogy a „rossz” dolgokat adóztatják meg, hogy az emberek kevesebbet fogyasszanak belőlük (például a véges mennyiségben rendelkezésre álló fosszilis energiahordozókból), nem a „jó” dolgokat, amikből többet szeretnénk (például a munkahelyekből). És mivel ez az adó bevételsemleges, a politikai ellenfelek nem kiálthatnak adóemelést – mivel egy meglévő adóbevételi forrást az új adóteher értékével csökkentenek.

1999 és 2003 között az egy liter benzinre vagy dízelre kivetett adót minden évben 3,07 centtel emelték, ami nem sok, de jelezte a fogyasztók felé, hogy fel kell készülniük arra, hogy az emelés az ötéves időszak végére eléri a 15,35 centet. A lakosság a magasabb árakra többféleképpen reagált, mindegyik pozitív eredmény volt: kevesebbet vezettek, az üzemanyag-fogyasztást mérséklő módon vezettek, hatékonyabb autókat vettek, „telekocsiztak”, közösségi közlekedéssel jártak, kerékpároztak vagy gyalogoltak, vagy éppen beköltöztek vidékről a városba, ahol könnyebben boldogultak autó nélkül.

Az ökoadó bevezetéséért annak idején lobbizó FÖS civil szervezet szerint a környezetvédelmi adó bevezetése után évről évre csökkent az üzemanyag-fogyasztás, és a közösségi közlekedést használók száma minden évben emelkedett. Az energiahatékony autók eladásai is évről évre nőttek. A munkabér járulékterhei 1,7%-kal csökkentek, és a becslések szerint az olcsóbb munka 250 000 munkahely teremtéséhez járult hozzá.

2007 óta azonban nem emelték a környezetvédelmi adót, ezért annak hatása fokozatosan visszaszorult.