Az Energiewende története

Az olajválság

Az olajválság hatására jöttek létre az első energiahatékonysági szakpolitikák.

Az 1973-as és 1979-es olajválság elgondolkodtatta az embereket arról, hogyan lehetne megváltoztatni az energiaellátás rendszerét. Németország ekkor ébredt rá először az emelkedő energiaárak gazdasági kockázatára és arra, amit Jimmy Carter amerikai elnök 1977-ben így fogalmazott meg választói felé: „Az energiatakarékosság a leggyorsabb, legolcsóbb energiaforrás. Az energiatakarékosság az egyetlen mód arra, hogy egy hordó olajat pár dollárért vásárolhassunk meg.”

Az energiatakarékosság Németországban is jó módnak bizonyult a nyersanyagimporttól való függés csökkentésére. A Németországban bevezetett lépések némelyike rövid életű volt (például a vasárnapi autóvezetési tilalom) vagy csak korlátozott hatást fejtett ki (például a nyári időszámítás bevezetése). Az új energiahatékonysági politika alapjait azonban sikerült lefektetni. A német Gazdasági Minisztérium elindította első kampányát „Takarékosság – a legjobb energiaforrásunk” címmel. 1976-ban jelentős előrelépés történt, ekkor fogadták el Németországban az energiatakarékossági törvényt, amely a következőket írta elő az épületek szigetelésére: „Új épület építésekor olyan szigetelést kell tervezni és telepíteni, amelynek segítségével elkerülhető a megelőzhető fűtési és hűtési energiaveszteség, elősegítve az energiatakarékosságot.” Az energiatakarékossági törvény mai verziója is az eredeti jogszabály első mondatával kezdődik.

  1. június 27-én a Bundestag jövőbeli atomenergia-politikával foglalkozó felülvizsgáló bizottsága a legtöbb energiapolitikai javaslatát „az energiatakarékosság és a megújuló energia elterjesztése” cím alatt tette. A közlekedési szektorra vonatkozó javaslatok között szerepelt „a járművek fajlagos üzemanyag-fogyasztását korlátozó szabályok bevezetése” és a „sebességkorlátozás az autópályán”.

Ezek a javaslatok élénk és heves vitát váltottak ki a lakosságban 1982-től. A német kormány végül csak úgy tudott eleget tenni a lakosság további változtatásokra irányuló követeléseinek, hogy előírta az autóiparnak, hogy telepítsenek az autókba olyan katalizátorokat, amelyek csak ólommentes üzemanyaggal képesek működni, ezzel kikényszerítve, hogy az olajcégek ólommentes benzint áruljanak. Az Európai Unió 2000-ben betiltotta az ólomtartalmú benzint. Ezek a lépések hozzájárultak a szennyezés csökkentéséhez, de az energiatakarékosságot nem segítették elő.

1982 óta többször is próbálkoztak az energiatakarékossági szakpolitikák enyhítésével. Az 1990-es években például a csempegyártó ipar tiltakozott az ellen, hogy a hőátbocsátási tényezőket alkalmazzák annak felmérésére, hogy szükség van-e további szigetelésre. Szintén vitatott téma volt a meglévő épületek tulajdonosainak kötelezése a régi kazánok cseréjére és a fűtővezetékek szigetelésére még akkor is, ha egyéb felújítást nem terveztek. Az energiaforrásokkal való takarékos gazdálkodás gondolata azonban a német szakpolitika része maradt, és az 1970-es évek óta még jobban elterjedt.