Az Energiewende története

A fotovoltaikus energia teljes költségének megtérítése

Az 1980-as évek végén három német város helyi közműszolgáltatói bevezették fotovoltaikus energia előállítására a „teljes költségkompenzációt” – a kötelező átvételi ár prototípusát –, ez vezetett az első országos kötelező átvételi áras rendszer bevezetéséhez.

A feljebb említett Wolf von Fabecken kívül mások is kutatták az atomenergia kiváltásának lehetőségeit, és egyre inkább a szénenergiáét is, mivel a lakosságot aggasztották a savas esők és a szén-dioxid kibocsátás miatt kialakuló ember okozta éghajlatváltozás is. A kereszténydemokrata Helmut Kohl kancellár 1987-ben fel is szólalt a Bundestag előtt „az üvegházgáz-hatás okozta súlyos éghajlatváltozás veszélyéről”.

Az 1980-as évek végén a von Fabeck által alapított Napenergia Szövetség (SFV) elérte az aacheni közműszolgáltatónál, hogy egy kilowattóra fotovoltaikus energiáért két német márkát fizessen – demonstrálták a közműcég előtt, hogy már eddig is költöttek legalább ennyit a csúcsterhelési energiaigény fedezésére, amit a fotovoltaikus energia kivált. Ez a gondolat – hogy az előállított energiáért kapott térítés legyen elég a beruházás költségeinek fedezésére – aacheni modellként híresült el. Az ötlet azonban nem Németországban született. Aachen konkrétan két közeli svájci város hasonló politikáját másolta le, és Kaliforniában is hasonló szakpolitikát vezettek be az 1980-as évek végén.

Két másik német városban – Freisingban és Hammelburgban – valamivel előbb vezették be a teljes költségkompenzációt, mint Aachenben, de Aachen kapta a legtöbb figyelmet. A hammelburgi sikertörténet egyik előremozdítója a zöldpárti Hans-Josef Fell volt, aki 2000-től a megújuló energia törvény (EEG) egyik fő atyja lett a szociáldemokrata Hermann Scheerrel együtt.

De ezek a kisebb, egymástól független sikertörténetek vezettek Németország első országos kötelező átvételi árrendszerének bevezetéséhez 1991-ben, szokatlan zöldpárti-kereszténydemokrata együttműködés keretében. A két párt akkoriban alig állt szóba egymással (ez azóta megváltozott). De a CDU-nak volt egy feltétele – a javasolt törvényt nem közös kereszténydemokrata-zöld beadványként nyújtják be, hanem csak a kereszténydemokraták nevében.

Azt beszélik, hogy a csupán két oldalra rúgó törvény majdnem meg sem született. Erről szavaztak legutolsóként az 1990-es parlamenti ülésszakban, és főleg azért fogadták el, mert a CDU úgy vélte, hogy néhány szélkerékből csak nem lehet nagy baj.