Az Energiewende története

Megújuló energia törvény (EEG)

Németország megújuló energia törvénye garantálja a különféle méretű és technológiájú beruházások tényleges költségeinek teljes megtérítését. A kínált átvételi árakat 20 évre garantálják a telepítés évétől kezdve a beruházás biztonságának megőrzéséért, de az újonnan telepített rendszerekre vonatkozó kötelező átvételi ár évről évre csökken, ezzel gyakorolva árnyomást a gyártókra.

A fő különbség az EEG és a 2000-es kötelező átvételi árról szóló törvény között az, hogy a kötelező átvételi árakat már nem a kiskereskedelmi árból számítják ki, hanem az adott beruházás tényleges költségei alapján, a rendszer méretétől és a felhasznált technológiától függően.

A törvényt 2004-ben módosították, hogy eltöröljék a 100 000 Napelemes Tető Programot, ami a vételárból kínált azonnali kedvezményt; ehelyett a napelemes rendszerek kaptak teljes körű jogosultságot a kötelező átvételi árra. 2009-ben újra módosították a jogszabályt, az eredmény háromszor olyan hosszú lett, mint 2004-ben. A két évtizeddel korábban kétoldalasként induló törvény mostanra 51 oldalasra duzzadt. A törvényt legutóbb 2012-ben és 2014-ben módosították.

„Az EEG közelítése a piachoz”

A 2009-es megújuló energia törvény volt az első, amit a szociáldemokraták és kereszténydemokraták nagykoalíciója módosított, amikor a Zöld Párt már nem volt hatalmon. Míg az EEG alapvető kritériumai – kötelező átvételi ár és a megújuló energia elsőbbsége – megmaradtak, sok szociáldemokrata és kereszténydemokrata úgy érezte, hogy a jogszabályt meg kellene változtatni, hogy „közelebb vigye a piachoz” a megújuló energiaforrásokat.

A 2009-es EEG legfőbb változásai tehát azt tükrözik, amit ezek a politikusok a piac jellemzőinek gondoltak. A szélenergia előállítóit például egyre inkább arra ösztönzik, hogy közvetlenül az energiatőzsdén értékesítsék az energiát a kötelező átvételi áron való értékesítés helyett, és „marketing prémiumot” is felajánlanak nekik a többletmunkáért. Ezzel a lehetőséggel azonban csak akkor kell élni, ha jövedelmezőbb a kötelező átvételi árnál, tehát gyakorlatilag kockázatmentes prémiumot kínál – nem éppen ezt várnánk egy „piacélénkítést” ígérő szakpolitikától. Németország hagyományos szárazföldi szélenergia szektora alapvetően ellenzi ezt az opciót, mert váratlan profitokat termel, és fölöslegesen megemeli az energiafordulat fogyasztókra rótt költségét.

Egy elsőfokú EU-s bíróság 2016-ban úgy határozott azonban, hogy a 2012-es megújuló energia törvény igenis „állami támogatásnak” minősül. A német kormány jelezte Brüsszelnek, hogy a szakpolitika milyen támogatást élvez, de az Európai Bizottság ragaszkodott az EU-s állásfoglaláshoz. Berlin válaszában jelezte, hogy hajlandó tárgyalni, de nyomatékosította, hogy ez a nyitottság önkéntes, mivel az EU-nak nincs joga ilyen állásfoglalást tenni. A bíróság azonban arra jutott, hogy az EU-nak igenis van erre joga. Mivel a tárgyalások mindkét fél (Berlin és Brüsszel) számára kielégítő kompromisszummal zárultak, a 2012-es EEG-t nem kell visszamenőleg módosítani. A bíróság csupán közölte, hogy Berlinnek nem áll jogában elzárkózni az EU-val való tárgyalások elől. A kötelező átvételi árat végül engedélyezett támogatásnak minősítették, mivel az EU-nak és tagállamainak vannak megújuló energiára, klímavédelemre és környezetvédelemre vonatkozó céljai.

Így el is értünk napjainkhoz.