Európai kilátások

A klímaegyezményen túl: a francia energiafordulat állapota

2015 Franciaország számára afféle „energia- és klímapolitikai maraton” volt. Első lépésként 2015 augusztusában több évi intenzív politikai vita után elfogadták az ország legelső energiafordulatról szóló törvényét, ami Franciaország példamutató szerepét hivatott tükrözni a fenntartható gazdasági fordulatban. Ugyanezen év decemberében Párizsban tartották az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Felei Konferenciájának 21. ülését (COP21), melynek feladata ambiciózus nemzetközi megállapodás megfogalmazása volt a globális éghajlatváltozás elleni küzdelem folytatására a 2020 utáni időszakban. Mindkét esemény új lendületet adott az energiafordulatnak, és felvázolta a jövőbeli nemzeti és globális cselekvések kulcsfontosságú mérföldköveit.

Szerzők: Kathrin Glastra, Heinrich Böll Alapítvány, Brüsszel; és Andreas Rüdinger, IDDRI

Ami az energiafordulatról szóló törvényt illeti, a francia energiafordulat terve talán az egyik legnagyratörőbb Európában, és az átfogó klímamenetrend minden fontosabb összetevőjét és célkitűzését magába foglalja. A megvalósítása azonban egyre nehezebb lesz, az egyik legnagyobb kihívást az ütemezés jelenti. 2015 második felében minden az energia és az éghajlat körül fogott, de sok kívülálló attól tart, hogy a politikai figyelem és a jelentős szakpolitikai intézkedések iránti elköteleződés fokozatosan csökken majd, és a küszöbön álló 2017-es elnökválasztás és országgyűlési választás mögött teljesen háttérbe szorul. Hogyan áll Franciaország fél évvel a COP21 után saját energiafordulati stratégiájának megvalósításával?

Ebből a szempontból három fő kihívást vázolhatunk fel: az energiahatékonysági intézkedések hatékony megvalósítását, amit eleinte „a francia energiafordulat stratégia sarokkövének” neveztek; a fosszilis üzemanyagok fogyasztásának csökkentését célzó intézkedéseket, különösen a közlekedési szektorban; és ami a legfontosabb, egyértelmű energiamix-átalakítási menetrend elfogadását a 2030-ig tartó időszakra, ami átfogó képet nyújtana a különböző célkitűzések elérésének lehetőségeiről.

A végső energiafogyasztás 50%-os csökkentése 2012 és 2050 között a jogszabály legambiciózusabb célja, még ha nem is kap akkora figyelmet. A jelenleg zajló intézkedések azonban már nem ilyen nagyratörőek. A francia kormány nemrég bejelentette, hogy 2016 közepére több szabályozást is közzétesz, amelyek pozitív jelek lehetnek. A meglévő támogatási programokat (adójóváírások és energiahatékonyságot célzó ökohitelek) azonban még nem dolgozták át, vagy nem léptették hatályba, ahogyan az épületek korszerűsítésére sem alakítottak ki nagyléptékű finanszírozási eszközt, ami az ambiciózus tervek fényében egészen megdöbbentő. A jelenlegi haladási irány inkább kisebb, fokozatosan növekedő változásokról szól, nem „a hatékonyság az első” elv elsöprő lendületű megvalósításáról. Ugyanez vonatkozik az energiaszegénység elleni küzdelemre: míg a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy az energiaszegénység csak strukturális reformokkal szorítható vissza (pl. az energiafogyasztás csökkentése energiahatékonyabb otthonok és háztartási eszközök segítségével), az egyetlen új intézkedés az „öko-csekk” bevezetése, ami 150 eurós segélyt nyújt az alacsony jövedelmű háztartásoknak energiaszámláik kiegyenlítésére.

Ami a fosszilis üzemanyagok fogyasztásának 30%-os csökkentését illeti 2030-ra, kevés jel utal érdemi változásra. A környezetbarát közlekedést és a közösségi közlekedést célzó ösztönzők kimerülnek egy (csekély mértékű), a kerékpárral közlekedőknek nyújtott támogatásban. A francia kormány továbbá nem ragadta meg a rekordalacsonyságú olajárak jelentette alkalmat arra, hogy módosítson a szén-dioxid adón, ami jelentős forrást teremthetett volna az energiafordulattal kapcsolatos projektek finanszírozására.

z új többéves energetikai tervezési keretrendszer (PPE) megjelenése talán a legfontosabb lépés a francia energiafordulat megvalósításának jövőjével kapcsolatban. Szemben a korábbi tervezési eszközökkel, amelyek az összes ágazatot (megújulók, villamos energia, földgáz, közlekedés stb.) függetlenül kezelték, a PPE célja az volt, hogy ezeket összevonva alakítsa ki a 2030-as célkitűzések megvalósításának ütemtervét. A PPE eredetileg 2015-re várt megjelenését a közelmúltban halasztották 2016 közepére. A keretrendszer talán nem is fogja megválaszolni a francia energiaipar valós fordulatának fő kerékkötőjének tűnő kérdést: Mi az atomenergia jövője, és hogyan valósítható meg az atomenergia 75%-os részarányának 50%-os csökkentése 2025-re? Az árammix átalakításának egyértelmű felvázolása helyett a kormány kettős megközelítést alkalmaz; (részben) kielégíti a megújuló szektort, miközben kerüli az esetleges atomerőmű-leszerelések konfliktust rejtő témáját. Egy 2016 áprilisában kiadott határozat ideiglenes célkitűzéseket határoz meg a megújuló energia fejlődésére az alábbi (nem kötelező érvényű) célértékekkel:

  • 10 GW telepített napenergia-kapacitás 2018-ra (2015: 6,5 GW), és 18–20 GW 2023-ra
  • 15 GW telepített szélenergia-kapacitás 2018-ra (2015: 10 GW), és 22–26 GW 2023-ra

A kormány másrészről azonban kijelentette, hogy az atomerőművek esetleges leszereléséről vagy életciklusuk kibővítéséről nem hoznak semmiféle döntést 2018 vége előtt (kivéve a legrégebbi fessenheimi atomerőművet, amelyet 2017 végére terveznek leszerelni), amivel gyakorlatilag minden felelősséget elhárítottak rövid távon. A politikai jelzések hiánya több kockázatot is jelent:

  • A jelenlegi termelési szint fényében az atomenergia 50%-os részesedése körülbelül 25 reaktor lekapcsolását jelenti 2025-re. Ha ennek 2020 után kell megtörténnie, az átlagosan évi öt reaktor leszerelését jelenti, amit egyenlő mértékben kell ellensúlyozni energiatakarékossággal és megújuló energiaforrásokkal. .
  • A kormány világos jelzései és iránymutatása nélkül a francia villamosenergia-szolgáltató EDF könnyedén úgy dönthet, hogy elvégzi az erőművek életciklusának meghosszabbításához szükséges beruházásokat, mielőtt a kormány meghatározná a szakpolitikai irányt. Egy, az életciklusa vége felé járó erőmű leszerelése is nehéz ügy, de még annál is nehezebb egy olyan atomerőművet lekapcsolni, amelyen nemrég végeztek egymilliárd eurós korszerűsítést.
  • Franciaország a legnagyobb exportőr az európai energiapiacon, ami már most is jelentős kapacitástöbbletet és alacsony árakat jelent (2016 áprilisában egy MWh átlagos ára 25 euró). Mindezek fényében az atomenergiára és a megújuló kapacitásra irányuló párhuzamos új beruházások szükségszerűen a javak nagy mértékű elértéktelenedéséhez vezetnek, mivel ezek az erőművek sosem fogják behozni a költségeiket.

Ez a rövid összefoglaló igen kritikusan értékeli a jelenlegi helyzetet, de érdemes felvázolni, mi is forog kockán. Egy átfogó energiafordulati ütemterv és az ezt szolgáló intézkedések mielőbbi elfogadása nem csak a francia szakpolitikai célkitűzések elérése miatt fontos kérdés. Elsősorban az a tét, hogy milyen örökséget hagy a jelenlegi kormány az éghajlatváltozás kezelése terén. A francia energiafordulatot nemsokára kikezdheti egy másfajta, politikai fordulat. Ha politikai hatalomváltás történik a jobboldal javára, valószínűleg felhígul a jelenlegi szabályozás, és számos kulcsfontosságú célkitűzést kitörölnek belőle. Ez csak úgy kerülhető el, ha „jó példával járunk elöl”, és a megvalósítás minél nagyobb részét máris elkezdjük, hogy a társadalom egésze magáénak érezze az új jövőképet.